2020. 04. 09.

csütörtök

SZENTENDRE időjárás

Fények és árnyékok – kiállítás-megnyitó a P’Art Moziban

2018. augusztus 06., 13:42

A P’Art Mozi épületében 2018. augusztus 5-én vasárnap délután nyílt meg Doszkocs Zsuzsa festőművész kiállítása “Fények és árnyékok” címmel, nagy érdeklődés mellett. Az évek óta ágyhoz kötött, de töretlen hittel és lendülettel alkotó művész kiállítására barátai, tisztelői és kezelőorvosai is eljöttek. 

Doszkocs Zsuzsa 20 éve légzésrehabilitáción él, betegsége ellenére töretlen lendülettel alkot. 1998-ban izomgyengeség miatt kómába esett – a sors az egyik kezével elvett tőle: lélegeztetőgépre került, és azóta ágyhoz kötötten él; a másik kezével viszont adott:
elkezdett alkotni. „Előző”, egészségesebb életében még számítógép-programozóként dolgozott, így amikor művei összegyűltek, és érdemes volt bemutatni őket, honlapot készített, ahol megtekinthetőek versei, rajzai és festményei (http://www.doszkocs-zsuzsa.hu). Az évente sorra kerülő kiállítások alkalmával nagy örömmel találkozik ismerőseivel, barátaival és szeretteivel.
Életöröme, optimizmusa szép és erőt adó példa mindenkinek. A megnyitón Semes-Bogya Eszter dalénekes közreműködött, s Végső Ildikó előadóművész interpretálásában elhangzott Zsuzsa kiállítás-megnyitó elé írt verse is:

A szentendrei megnyitó(k) elé

Itt élek és alkotok,
Meghalni még nem fogok.
Hosszú út van mögöttem,
Sok szenvedés előttem…

Mégis jó, hogy itt vagyok,
Szeretet, mit adhatok,
Szívem majdnem megszakad,
ünnep minden pillanat…
Évről, év, újra, s újra,
Ez életem rugója…
Megint együtt lehessünk
közösen ünnepeljünk…

Ezért az egy szép napért,
Dolgozok és élek még…

Doszkocs Zsuzsa immár huszadik, és a helyszínen kilencedik kiállításán bevezetőt mondott Kocsi László humánszervező, a művész pályafutását dr. Rozgonyi Zsolt Dezső, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa mutatta be. A kiállítást Zakar Ágnes képviselő nyitotta meg, Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester a város ajándékát adta át, melyet a művésznő művészkellékek vásárlására fordíthat. A kiállítás-megnyitó keretében a művész kipróbálta a nemrég átadott hernyótalpas lépcsőjárót is, amely a kerekes székesek közlekedését könnyíti meg. A lépcsőjárónak köszönhetően, most először a művész is meg tudta tekinteni saját kiállítását az emeleten, a mozi előterében.
A tárlat szeptember 4-ig látogatható.