2020. 10. 22.

csütörtök

SZENTENDRE időjárás

Faültetésbe kezd a Ferenczy Múzeum

2020. október 12., 11:17

A “Szívrügy” projekt keretében mostantól minden új kiállítást faültetéssel ünnepel a Ferenczy Múzeumi Centrum. A környezetvédelmi megfontolásból induló kezdeményezés célja egy fasor létrehozása a Czóbel parkban.

“A Ferenczy Múzeumi Centrum az Önkormányzat illetve Hazai Attila főkertész támogatásával úgy döntött, hogy –  mivel a fenntarthatóság és a természeti környezet megóvása az FMC-nek és Szentendre városának is szívügye –, minden új kiállításunknak egy fa elültetésével is külön hangsúly adunk”, olvasható a Múzeum nyilatkozatában. “Igyekszünk kerülni a romantikus, nagy szavakat, a lényeg: az első fát 2020. október 09-én ültettük el a Czóbel parkban, az új helytörténeti kiállításunk, a Szentendre, a kereskedőváros – a Castrumtól a Kereskedőházig megnyitásának napján.”

 

“A lépés természetesen jelképes, de annyiban konkrét is, hogy reményeink szerint a végeredmény végül egy kisebb fasor lesz, annak minden szimbolikus és konkrét következményével. Gömbhársat választottunk – az egyik utolsót a tahi kertészet konténeres fái közül. Megkövetelte a tiszteletet, amíg a teherautóról a földre, majd a helyére került. Azt már csak a véletlen hozta, hogy a leendő fasor éppen ott indul az első fával, ahol Deim Pál híres Rügy című szobra áll. Következő kiállításunk alkalmából – és persze az ültetési terminusokhoz is alkalmazkodva – jövő márciusban egy újabb gömbhárssal folytatjuk.”

Kívánjuk, hogy sok rügyet fakasszanak!

forrás: Ferenczy Múzeumi Központ