Ugrás a tartalomhoz

Érkezik a vihar – a Katasztrófavédelem tanácsai

Másodfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőn a viharos szél veszélye miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Veszprém és Zala megyére, az ország többi részére első fokú figyelmeztetés van érvényben. Mire készüljünk a vihar közeledtével? A Katasztrófavédelem tanácsai. Cikkünk frissül!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb, hétfői veszélyjelzése szerint tovább erősödik a szél, délelőtt már országszerte lehet számítani erős vagy viharos széllökésekre. Főként a Dunántúlon lehetnek óránként 70-90 kilométeres széllökések. A nap első felében ettől erősebb lökések csak a hegyekben fordulhatnak elő.

A hétfő délutáni órákban egy hidegfront érkezik, melynek környezetében országszerte viharos, elsősorban az Észak-Dunántúlon erősen viharos, 80-100 kilométeres, néhol 100 kilométer feletti széllökések is lehetnek. A hétfő esti órákra, a front átvonultával, átmenetileg mindenütt csillapodik a légmozgás, kedden napközben azonban ismét többfelé – a délnyugati országrész kivételével – viharossá, az északi országrészben erősen viharossá fokozódik a szél.

A Ciara viharciklon miatt, amely 2013 óta a legerősebb a térségben, és akár óránkénti 130 kilométeres széllökések is kísérhetik, a katasztrófavédelem is figyelmeztetést adott ki.

A Ciara nevű viharciklon vasárnap délelőtt érte el Nyugat-Európát, majd a késő esti órákban Magyarország fölé is megérkezett. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint hétfőre virradó éjjel csak a dunántúli megyékben, hétfőn és kedden azonban már országszerte lehet számítani akár 90 km/órás sebességet is meghaladó, rendkívül erős széllökésekre. A hidegfront mentén a Dunántúlon egy-egy zivatar is kialakulhat.

A Ciara fákat csavarhat ki a földből, vezetékeket szakíthat le, megrongálhatja a házak tetőszerkezetét, közlekedési zavarokat és akadályokat idézhet elő, ezért fontos, hogy készüljünk fel és tudatosan védekezzünk az erős széllökések ellen: zárjuk be a nyílászárókat, vigyünk be a házba minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat, áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket, készüljünk fel egy esetleges áramszünetre, ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyerekeket és a betegeket, valamint ha tehetjük, ne menjünk ki a szabadba.

Ha mégis a szabad ég alatt ér minket a szélvihar, viselkedjünk nyugodtan és körültekintően: keressünk védett, stabil helyet (épületeket és aluljárókat), kerüljük a fákat, védjük a szemünket, az erős széllökések ellen pedig oszlopba vagy kerítésbe kapaszkodjunk. A kisgyerekeket fokozottan védjük a széltől. Hagyjuk el járművünket, mert bentről csak korlátozottan érzékelhetők a fenyegető veszélyek (például egy fa dőlése). Ne közelítsük meg se a leszakadt vezetékeket, se az állatokat, mert a viharban viselkedésük kiszámíthatatlanná válhat.

Veszélyhelyzet, baleset és viharkárok esetén haladéktalanul hívjuk a mentőegységeket a 112-es telefonszámon!

Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A fényképet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság videócsoportjának fotóriportere, Szabadi Bálint tűzoltó zászlós készítette.

További cikkeink a témában