Ugrás a tartalomhoz

Épül a lámpás átkelőhely az izbégi iskolánál

Az izbégi iskolánál, a Szentlászlói út – Mária utcai kereszteződés átépítési munkálatai augusztus második felében kezdődtek. Az iskolakezdés miatti nagyobb forgalom, illetve a megváltozott parkolási lehetőségek miatti fennakadások elkerülése, minimalizálása érdekében bejárást tartottak a helyszínen szeptember 4-én. Verseghi-Nagy Miklós polgármester, Magyarné Braunsteiner Márta igazgató, Papp Gergely igazgatóhelyettes és Mandula Gergely, a Városi Szolgáltató vezérigazgatója az építkezéssel érintett terület problémásabb részeit tekintették meg.

A Szentlászlói úton történő áthaladás biztonságosabbá tétele érdekében jelzőlámpás gyalogátkelőhelyet alakítanak ki a Mária utcánál, amit a szülők és a környéken lakók régóta szorgalmaztak. A beruházás során a meglévő gyalogátkelőhelyet áthelyezik a Családsegítő Központ melletti járda közelébe, és jelzőlámpás forgalomirányítást építenek ki. A 100 millió Ft értékű beruházás során megújul a Mária utcai parkoló is, illetve több, közlekedést segítő átalakítás is része a projektnek. A kivitelezés a tervek szerint kb. három hónapot vesz igénybe.

Az építkezés ideje alatt a gyalogosok közlekedését elkülönített gyalogos folyosók kialakításával biztosítják, a gépjárművezetőket pedig jelzőtáblákkal tájékoztatják az ideiglenes forgalmi rendről. Az önkormányzat a gördülékenyebb közlekedés érdekében az iskola kezdésekor szórólapokon tájékoztatta a szülőket a megváltozott parkolási lehetőségekről, valamint a reggeli csúcsidőben a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság négy munkatársa segít a forgalomirányításban.

Parkolási lehetőségek

Fontos információ, hogy az építkezés első szakaszában a Mária utcai parkolót lezárják, ezért az autósok a Vasvári és a Jobbágy utcákban tudnak parkolni. A parkolás megkönnyítésére a Vasvári utcában gyorsított ütemben elvégzik a kátyúzást, illetve az út melletti fű lekaszálásával további területet alakítanak ki parkolóhelynek. Az iskolát ebből az irányból megközelítők a Családsegítő Központ mellett nemrégiben megépült lépcsősoron érhetik el az intézményt.

A város déli részéről érkezők a Jobbágy utcában tudnak parkolni, és a Bükkös-patakon átvezető hídon juthatnak el az iskolához. Idén nyáron ezt a hidat is megjavították: a karbantartás mellett megerősítették a tartószerkezetét is.

Fokozott figyelemre van szükség

Kérjük a gépjárművezetők és a gyalogosok fokozott figyelmét és türelmét az építkezés ideje alatt, most még fontosabb az egymásra figyelés, a segítőkészség. Az átalakításnak köszönhetően sokkal kényelmesebb és biztonságosabb lesz az iskola megközelíthetősége.

 

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.