Az egykori húszéves „tahisi” lány 1995-ben védőnőként érkezett Szentendrére, azóta szinte csak aludni jár haza. Gyerekkorában a szülei még furcsállták a játékbabáknak berendezett plüsskórházát, de ő felnőttként sem távolodott el ettől a szakterülettől. 

Milyen lelki erőforrások, tulajdonságok szükségesek ehhez a hivatáshoz? 

Kreativitás, szókimondás, önazonosság, kitartás, emberszeretet, küzdeni tudás….

A gondoskodás, szociális ellátás valójában női pálya?

Előfordulnak férfi kollégák, de nem maradnak. Kevés a fizetés, talán ezért, talán van más oka is. Éppen ma kérdezett rá az egyik gondozottunk, hogy „ugye, nő fog jönni hozzám?” Jobban szeretik, ha nő fürdeti, eteti, pelenkázza őket, nekik könnyebben nyílnak meg. A hajléktalanszállón jelenleg hat női ügyeletes van. Tisztelik őket a szállóra betérők, és örülnek annak, ha valaki anyáskodik fölöttük, kenyeret ken, teát ad, meghallgat.

Mi adható azoknak, akik az élet legmélyebb bugyraiba kerültek? 

Az emberhez méltó élethez segítjük hozzá őket. Az idős, beteg legtöbbször azt hiszi, hogy lábra áll majd, úgy, mint rég… eközben tudjuk, hogy ő már soha többé nem fog. Azt kell reálisan látnunk, hogy így miben tudunk segíteni.

Mit jelent ez a hétköznapokban? 

Azt, hogy a rászorulónak megmarad az önállósága, amiért mi viszont nagy súlyokat emelünk, fürdetünk, pelenkázunk, kiszolgálunk, ami a hétköznapokban kimerülést, ugyanakkor kreativitást, tenni akarást jelent számunkra. Egyszer egy zsák pénzt kifizettem a kollégáim továbbképzésre, majd azzal jöttek vissza, hogy végre megtudták, mi kell a szakmánkhoz … Humorérzék.

Egészen biztos, hogy nem erre gondoltam volna.

Az intézményeinkben dolgozó kemény mag, ahogy mondtam, javarészt a nők, azért vannak itt, mert elkötelezettek. Mindenki kulcspozícióban van. ltt vannak például a takarítók. Ha ők nem fertőtlenítenének, tartanának tisztaságot, nem lennének elég éberek és alázatosak, nem is működne a rendszer. A nappali melegedő és az éjjel menedékhely, nem börtön. Szabadon jönnek-mennek az emberek, de szűrnünk kell a rühöt, fejtetűt, lehet fürödni, van váltóruha, mosunk is, ha kell, van élelem, társaság, segítünk az álláskeresésben is. Aztán olyan is volt, hogy verekedésbe torkollott egy-egy este, székekkel folyt az ütközet. Az egyik kolléganő közéjük állt, akkor abbahagyták. Másnap elnézést kértek a randalírozók. Ez a női varázserő! Működik!

Ehhez nagyfokú empátiával is rendelkezni kell, ha jól sejtem. 

Ez igaz! Fogadóórát is tartok a hajléktalanszállón. Nem kötelező, de én meghirdettem. Legutóbb azzal fordultak hozzám, hogy hadd nézzék végig a filmet a tévében, ne kelljen tízkor lekapcsolni a készüléket. Megfontolom, a következő team egyik témája lesz. Karácsonykor bezzeg senki sem volt ilyen aktív. Évek óta tapasztaljuk, hogy szomorúságot hoz az ünnep.

Andrea bevezette a „Hónap dolgozója” elismerést is. Oklevél, csoki és köszönő szavak járnak a kiválasztott kollégának, az átadás köré rendszerint miniünnepséget is szervez. 

Harminc éve eltántoríthatatlanul segíti az embereket. Nem fáradt el? 

Sokszor kérdezem meg magamtól: Andi, szeretnéd ezt még csinálni? És arra jutok, hogy szeretném! Különös, hogy a pályám kezdetekor az élet születésénél voltam jelen védőnőként, most pedig az élet végén járóknak segítek. Ehhez meg kellett érnem. Van azért egy szinte csakis jó tulajdonságokkal bíró, türelmes férjem, egy strapabíró, vagány lányom, kaptam a Jóistentől a négy diplomámat végigasszisztáló tündéri szüleimet, szerető családomat. Már csak a türelem forrását szeretném megtalálni, de a kollégáim mindig megnyugtatnak: „Andi! Neked nem az a dolgod…!”

Interjú: S. Tóth Anikó

Fotó: Isza Ferenc

Gondozottak mondták:

„Tudod, csak az első 100 évig vagyunk ilyen költségesek.”

„Azért mondom tele szájjal a szemedbe, hogy ne jusson a füledbe.”

„Mi már kimerült erőforrások vagyunk.”

” Olyan kedves vagy, mint az ördög.”

” Olyan embert kaptunk személyében, akit nem zavar az sem, hogy kalapálja a repülőgép szárnyát, miközben zuhan.”