Az Eleven örökség helytörténeti vetélkedő 3. fordulóján vettek részt a Városházán Szentendre nyolc általános iskolájának diákcsapatai 2018. április 17-én. A téma ezúttal az önkormányzatiság volt, a gyerekek megismerkedtek közelebbről a hivatali ügyintézéssel, interjút készíthettek Gyürk Dorottya kulturális alpolgármesterrel, és még egy szimulált választást is végigkövettek bizottsági tagként és szavazóként egyaránt. A helytörténeti vetélkedő e fordulóját a Ferences Gimnázium nyerte, egy híján 100 ponttal. A vetélkedősorozat májusban folytatódik, a tematika Szentendre művészete lesz.
Ügyintézés nyolc állomáson
Az Eleven örökség helytörténeti vetélkedő áprilisi fordulóján Szentendre általános iskoláinak 7. osztályos csapatai vettek részt. A vetélkedőn a hivatali ügyintézés rejtelmeibe nyertek bepillantást 8 állomáson a diákok. A gyakorlati feladatokon keresztül hasznos tudnivalókra tettek szert: hogyan kell engedélyt kérni fakivágásra, milyen szociális, építéshatósági, közterület-felügyelettel kapcsolatos ügyeket intézhetnek a hivatalban, milyen okmányok szükségesek házasságkötéskor, milyen adónemeket lehet intézni, hogyan kell csekket kitölteni. A feladatok megoldásában a hivatal munkatársai, Horváth Aurélia, Fényes Erika, Erdei András, Gyurcsi Mária, Urbán Zsuzsanna, Kállay Eszter, Tejfelné Mónika és Kudett Krisztina segítettek. Az esemény fő szervezője most is
Szimulált választás
Az „ügyintézés” után, aktuális feladatként a diákcsapatok egy választás lépéseit játszották végig, azonban ugyanolyan komoly feltételrendszerrel, mint a valódi választásnál. A feladat elvégzésében dr. Dóka Zsolt aljegyző és Fischerné dr. Budai Mónika jegyzői kabinetvezető volt segítségére a csapatoknak. A „kamupártokat” és a fiktív jelölteket Krizbainé Szabó Éva muzeológus, a vetélkedősorozat szakmai vezetője találta ki a kreatív logóktól, az alliteráló nevű jelöltekig. A nevek egytől-egyig valamely Szentendrei városrész nevére utalnak vissza: Hunka Hanna, Csicserkó Csaba, Petyina Péter vagy Bükkös Bálint… A kitalált pártok közül végül stílusosan az „Ifjúság Párt” nyert, „dr. Derecskei Dóra” jelölttel az élen.
Interjú az alpolgármesterrel
Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester irodájában fogadta a csapatokat, és mind a nyolc diákcsoportnak interjút adott. Az interjú feldolgozására húsz percet kaptak a csapatok, a zsűri most is nagy gondban volt a döntésnél, hogy melyik sikerült a legjobban. Most a Ferences Gimnázium diákjainak írását közöljük.
Szentendre a fiataloké!
Mai interjúnkban Szentendre város kulturális alpolgármester asszonyával, Gyürk Dorottyával beszélgettünk városunk fiataljainak kulturális programlehetőségeiről.
- A város alpolgármestereként milyen feladatokat lát el?
Nagyon sok mindent, a kultúráért és a turisztikáért vagyok felelős. Itt, a szobámban elsősorban a stratégia születik, hogy a város milyen irányban, milyen területeken fejlesszen. A kivitelezés már nem itt zajlik. Nagyon sok intézmény tartozik hozzánk, például a Pest megyei könyvtár, a Ferenczy Múzeumi Centrum, a fesztiválszervező irodánk, a P’Art Mozi, a Tourinform Iroda.
- Milyen kulturális programok várják a fiatalokat a közeljövőben?
Igyekszünk minden fesztiválunkat úgy szervezni, hogy a délelőtti és kora délutáni blokkokban legyenek olyan programok, koncertek, melyek a fiataloknak szólnak. Ilyenkor például megkérdezzük a huszonéves korosztályt, milyen együttesek menők, és azokat a zenekarokat hívjuk meg, amelyeket ők javasolnak.
A következő fesztiválunk a Sörmajális lesz, ahol lehet például képregényt rajzolni Krizbóval, szörnyeket készíteni Hoover Nórával, és ugyanezen a fesztiválon lesz könnyűzenei vetélkedő is fiataloknak. A következő rendezvényünk júniusban, a Pestisűző Fesztivál lesz, hajóversennyel az iskolák között és még sok érdekes programmal.
- Melyik programot szervezte a legszívesebben?
Most a Pestisűző Fesztivált, mert ilyen még nem volt, ez egy új ötlet. Megpróbáljuk a halált kiűzni a városból a szentendrei képzőművészek festményeiből kiemelt motívumokkal.
- A távlati tervekben szerepel új közösségi tér, ifjúsági ház építése?
Közösségi teret tervezünk létrehozni, de kimondottan ifjúsági teret nem, hiszen az Offline Centert három éve hoztuk létre, és úgy gondolom, nagyon jól működik, aki érdeklődik, részt vehet a programokon.
- Ön szerint Szentendre ideális hely a programok megvalósítására?
Igen, azt gondolom, nagyon jók Szentendre adottságai. Több olyan helyszínünk van, ami alkalmas.
- Köszönjük szépen az interjút!
Interjúnk során megtudtuk, hogy a város vezetése szívén viseli a helyi fiatalok kulturális programlehetőségeit és távlati terveiben sok program szerveződik.