2020. 08. 08.

szombat

SZENTENDRE időjárás

Az Év Fája címért versenyez egy surányi juhar

2020. július 29., 13:49

38 induló között jutott a döntőbe a surányi Napsugár tér fája, amelyre csak mint Zöld juhar kisasszonyra hivatkoznak a versenyben. A juhar véletlenül került a térre, majd sok év alatt 11 törzset növesztett. Aztán egy körpad is került köré, ott fordul meg a busz, és ott fagyiznak nyaranta a gyerekek. A központi szereplővé vált fa mindössze 35 éves, 11 méter magas, és összes törzskerülete eléri a 2,6 métert.

A Magyarországon 2010-ben indult versenyt itthon az Ökotárs alapítvány szervezi, és bárki nevezhet a szívének kedves fát egy történet kíséretében, „mely kifejezi, hogy az adott fa miért fontos az őt nevező közösségnek. A fa kora, szépsége és mérete nem fontos, előny azonban, ha őshonos, közterületen áll, vagy a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik” – írják a verseny honlapján. A szakmai zsűri 12-15 döntőst választ, közülük szavazás útján derül ki, melyik lesz a nyertes. A tavalyi évben a kaposvári Szabadságfa nyerte el a megtisztelő címet.

Az idei döntősök:

Micsky Hársak
Egy különleges platán-Szombathely
Geszt Tisza kastélypark platánfái
Imrehegyi terebélyes eper
A debreceni Déri Téri kocsányos tölgy
Fegyverneki fekete nyárfa
Napsugár tér juhara
Júdásfa a mélykúti templomdombon
Ferencvárosi öreg platán
Bagolyvári Promenád- Balatonszemes

Címlapkép: Napsugár téri juhar/Ökotárs alapítvány