Ugrás a tartalomhoz

Az ajánlattételi pályázatok statisztikái, nyertes pályázói

Szentendre Város Önkormányzata 2019 novemberében és decemberében több ajánlattételi pályázatot hirdetett. Az alábbiakban összegyűjtöttük a fotós,  a videós, a grafikai, a Facebook közvetítő, valamint a Szentendre és Vidéke főszerkesztői pályázatok statisztikáit, illetve lehetőséget biztosítottunk a nyerteseknek a bemutatkozásra, amelyet szintén ebben a cikkben olvashatnak.

Fotós és videós pályázatok

2019. december 6-án zárult a  fotós és videós pályázat, a határidőig összesen 15 fotós és 12 videós pályázat érkezett be. 2019. december 16-án megszületett a döntés a pályázatok eredményéről, amely értelmében a nyertes fotós pályázatokat Bácsi Róbert, Bellai László és Révai Sára, a nyertes videós pályázatot a Visio Stúdió Film Bt. nyújtotta be.

A Visio Stúdió Film Bt. bemutatkozója

“Több mint 10 éves televíziós szerkesztői, és játékfilmes tapasztalattal döntöttünk úgy, hogy 2010-ben útjára indítjuk saját vállalkozásunkat. A kezdeti, főként esküvőkből és rendezvényekből álló munkák után egyre több televíziós reklámfilmet, webes imázsfilmet és dokumentumfilmet gyártunk. Stúdiónk Szentendre belvárosában található, munkáink megtekinthetőek a www.visiostudio.hu oldalon.”

Révai Sára bemutatkozója

“Révai Sára vagyok, Szentendrén élő fotóművész. 14 éves korom óta rögzítem a világot magam körül fényképezőgéppel. A képeimen keresztül tudom a legjobban kifejezni az érzéseimet, ahogyan látom a világot. A fotóriporteri diploma megszerzése óta különböző újságoknak dolgozom, jelenleg szabadúszóként.”

Bácsi Róbert bemutatkozója

“Főképp a dokumentarista fotográfia érdekel, illetve a portré- és a társadalomábrázolás áll legközelebb hozzám. Számos alkalommal nyertem díjat a Magyar Sajtófotó kiállításon, többek közt André Kertész nagydíjat és Munkácsi Márton kollekciódíjat. 2008.-ban Junior Príma díjat kaptam. Háromszor nyertem el a Pécsi József fotográfiai ösztöndíjat és második díjat nyertem az NPPA Best of Photojurnalist pályázaton.  2010-ben két kolégámmal létrehoztuk a Pictorial Collective fotográfusokból álló csoportot. Magazinoknak, cégeknek fényképezem álltalában. A természet szeretete nagyon közel áll hozzám. Sokat túrázom és évek óta rendszeresen sziklát mászom.”

Bellai László bemutatkozója

“Több mint két évtizede dolgozom a sajtóban szerkesztőként, újságíróként. Mindig nagy érdeklődéssel kísértem a tartalom vizuális kereteit adó kollégáim – fényképészek, designerek – munkáját. Imponáltak, élveztem az együttműködést velük. Az a képalkotó, látványteremtő tudás, amit nekik köszönhetően elsajátítottam, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotóriporter iskolájában ért el arra a szintre, hogy szabadúszóként ma a munkám mind nagyobb részét fotós megbízások teszik ki. Tanár feleségemmel és két gimnazista lányommal másfél éve élek Szentendrén.”

Grafikai és Facebook élő közvetítési pályázatok

2020. január 13-án zárult a Facebook élő közvetítés és  a grafikai szolgáltatás ajánlattételi felhívása. A Facebook élő közvetítési pályázatra 9 érvényes ajánlat érkezett. Szentendre Város Önkormányzata az árajánlatok bekérése és összehasonlítása után úgy döntött, nem hirdet győztest, a közvetítések lebonyolításával a ház informatikai csapatát bízza meg. 

A grafikai szolgáltatás ajánlattételi felhívására 15 érvényes pályázat érkezett. A fotós és videós pályázathoz hasonlóan az értékelésénél pontozásos rendszert alkalmaztak. A pontok 50 százalékát a megajánlott ár, a másik 50 százalékát pedig a benyújtott alkotások minősége, a korábbi referenciák és a szakmai tapasztalat alkotta. Ennek értelmében az Önkormányzat a Robin Design Studioval köt keretszerződést.

A Robin Design Studio bemutatkozója

 

“Szentendrei lakosok révén a szakmai indíttatás mellett személyes motíváció is hajt minket, hogy városunk kommunikációját minőségi munkával támogassuk. A Robin Design Studio szakmai múltja során az ügyfelek a versenyszféra, a kultúra és a különböző intézmények, széles spektrumából érkeztek. Ezáltal az évek során lehetőségünk volt a tervezőgrafika és a vizuális kommunikáció szinte minden területén sikerrel jelen lenni amit referenciáink is igazolnak: www.robindesign.hu”

Új főszerkesztő a SzeVi élén

A Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. 2019 novemberében hirdette meg pályázatát a Szentendre és Vidéke főszerkesztői posztjára. A felhívásra 9 pályázat érkezett, melyekből egy újságírókból, kreatív- és reklámszakemberből álló négytagú bizottság két jelöltet tartott alkalmasnak a meghallgatásra. A december 30-i személyes találkozást követően a bizottság Gálfi Saroltát javasolta megválasztani a SzeVi főszerkesztőjének.

Gálfi Sarolta bemutatkozója

“Gálfi Sarolta jogász, újságíró. 2006 óta él családjával Szentendre belvárosában. 2016 óta vezet egy blogot, amely emberi sorsokat mutat be. Városunkban a Nekem Szentendre c. projektben készített több mint 50 portrét, melyben a Szentendréhez fűződő viszonyukról kérdezte az interjúalanyokat. A Szentendrei Olvasóklub alapítója, illetve Ember a Szalonban címmel havonta vezet beszélgetéseket egy meghívott vendéggel az Alkotmány utcai Szalonban. Főszerkesztői pályázata kilenc másik jelölt közül került kiválasztásra. Jelen pillanatban a lap új koncepciójának a kialakításán dolgozik.” 

További cikkeink a témában