A szenior örömtánc, ami ma már egyesületi keretek között működik, 2016. őszén indult Magyarországon, 2017-ben végeztek az első szeniortánc-oktatók. Számuk azóta lassan eléri a négyszázat, és az ország legtöbb régiójában lehetőség van a csoportokhoz tartozni. Fontos, hogy ezek kímélt mozgások, pici koreográfiák, a szakképzett oktatók külön elsajátították, hogyan tanítsanak időseket táncolni. Viszont mindenkinek magának kell éreznie, hogy mennyit bír!
Arról, hogy mit jelent a szenior örömtánc, a szigetmonostori két okleveles oktatóval beszélgettünk. Rózsa Imréné Teréz alapító tag, ő már a legelső csoportban végzett.
– Mindig szerettem táncolni, zenét hallgatni, és miután nyugdíjba mentem, szükségem volt valamire, amit magamért teszek. Megfogadtam a családomnak, hogy azért sem fogok meghülyülni! – mondja viccesen Teréz, de valójában ez komoly dolog, hiszen a tánc pozitívan hat testre, a lélekre. Folyamatos tanulás, ami fejleszti a koncentrációképességet, összehangolja a két agyféltekét, javítja a memóriát, az egyensúlyérzéket és a koordinációt, és mindezzel beindítja az öngyógyító folyamatokat.

Jól tudta ezt Lukácsné Smuró Judit is, aki korábban néptáncolt és azóta is a szíve csücske a magyar zene és magyar tánc.
– A férjem halála után bezárkóztam, és nehezen vettem rá magam, hogy közösségi programban vegyek részt. A szomszédasszonyom vett rá, hogy elmenjünk a táncórára, és már az első alkalommal tudtam, hogy nekem ott a helyem, a következő évben le is vizsgáztam oktatóként. Azóta egész más tempóban élek. Új életet és új élményeket hozott az életembe az örömtánc – osztotta meg velünk történetét Judit, aki koreográfusként is kipróbálta magát, például Erkel Ferenc: Palotás című szerzeményére vagy éppen a NOX Forogj világ című dalára is írt már koreográfiát nagy sikerrel.
Jelenleg tizennyolc-húsz tagjuk van a hatvanöt éves korosztálytól, de akadnak nyolcvan év feletti lelkes táncosok is. Kérdésemre, hogy bírják-e táncórákat, az oktatók csak mosolyognak.
– Imádnak táncolni! A csoportnak van egy magja, körülbelül nyolc fő, akik nem elégszenek meg azzal, hogy szerdán, csütörtökön is táncolnak, ők mennek minden nap, még hétvégén is. És vannak olyanok is, akik minden órára eljönnek, de soha nem lépnek fel. Ők kifejezetten azért jönnek, hogy táncoljanak és mozogjanak – teszi hozzá Judit. És persze az is fontos, hogy jó társaságban töltik az időt, barátságok szövődnek, elmennek együtt kirándulni, kimozdulnak az otthoni egyedüllétből.
– Ha valaki tenni szeretne magáért, javítani az életminőségét, akkor ne üljön otthon, és ne mondja, hogy jaj, én már öreg vagyok, hanem kezdje el! Mi is felelősek vagyunk, hogy minőségi életet éljünk idős korban – folytatja Teréz.
Olyannyira bizonyított a szenior örömtánc jótékony hatása, hogy a szervezet megállapodást kötött a Magyar Életmód Orvostani Társasággal. A Mozgás Receptre program célja növelni az egészségben eltöltött életévek számát. A háziorvosok pedig ajánlhatják „gyógymódként” az időseknek.
Gergály Judith
Csak kényelmes váltó cipőre, vízre és jó kedvre van szükség!
2025.10.20-tól hétfőnként 12-13,45 között tartják a foglalkozásokat Szentendrén, a Teátrum-házban!
Szeretettel várják az új jelentkezőket:
Lukács Tiborné Judit 06-20/914 0606
Rózsa Imréné Teri 06-30/651 0253





