2019. 09. 17.

kedd

SZENTENDRE időjárás

A Szentendre Barátai Egyesület Léván

2019. július 10., 17:00

A Szentendre Barátai Egyesület szervezésében kerékpáros zarándoklat indult június végén Lévára, Szentendre mártír káplánjának szülővárosába. Móricz Jánost, az egyesület egyik alapítóját kérdeztük.

• A kerékpáros zarándoklat előtt ellátogattatok a helyszínre. Kikkel találkoztatok?
Több alkalommal is jártunk Léván a kerékpáros zarándoklatot megelőzően. Első alkalommal így találkoztunk Vincze Lászlóval, a lévai levéltár kutató munkatársával, akinek segítségével új adalékokat tudtunk meg dr. Kucsera Ferenc gyermekkoráról, fiatal éveiről, családi hátteréről. Majd a lévai magyar ház – Reviczky-ház – vezetőjével, Müller Péterrel vettük fel a kapcsolatot, hogy előkészítsük a Kucsera emlékév programjait, a biciklis zarándoklatot, és megismertük a Lévai Szent László Kör kitartó, nemzetéltető munkáját.

• Kik vettek részt a lévai túrán?
A Szentendre Barátai Egyesület szervezésében valósult meg a zarándoklat, melyhez egyesületi tagjainkon túl számos érdeklődő és Kucsera emlékét tisztelő személy csatlakozott. A legfiatalabb – 12 éves – zarándoktól a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát.

• Milyen élmények kísérték utatokat?
Összességében hatalmas élmény volt! 2 nap, 120 km a Kucsera biciklis zarándoklaton Szentendréről Lévára! Remek, vidám társaságban tekertük le az egyébként kíméletlen távot, de a velünk bicikliző Bacsa Dávid atya tartotta bennünk a lelket egy-egy odaillő elmélkedéssel, imával. Az első nap befejező állomása Nagybörzsöny volt, ahol kipihentük magunkat. Szükség is volt rá, mivel másnap hajnali 5 órakor indultunk tovább Lévára, Kucsera Ferenc szülővárosába. Sérülés és baleset nélkül, időben sikerült teljesíteni a távot, így csatlakoztunk a buszos és gyalogos szentendrei zarándokokhoz.

• Kucsera szülővárosában milyen helyszíneket keresett fel a zarándok csapat? Milyen volt a fogadtatás?
Megérkezésünkkor egy gyors frissítőt követően csatlakoztunk a többi szentendrei és lévai zarándokhoz, és együtt leróttuk tiszteletünket Kucsera Ferenc szüleinek sírjánál, majd részt vettünk a lévai Szent Mihály templomban tartott emlékmisén. 100 év elteltével újra zsúfolásig megtelt a templom a fogyatkozó magyarságú Léván. Megható volt a Lévai Szent László Kör szeretetteljes fogadtatása, felemelő lelki élményt kaptunk az emlékmisén.

• Lesz-e folytatása a kerékpáros zarándoklatnak? Megismétlődik évről évre a Kucsera-napon?
A zarándoklatnak komoly előzménye és reméljük, hogy folytatása is lesz. A Kucsera Ferenc Emlékév feladata, hogy Kucsera Ferenc káplánra, Szentendre vértanúhalált halt hősére a jövőben értékteremtő példaképként tekintsen a szentendrei közösség. Célunk, hogy minél szélesebb körben felhívjuk rá és a közösségért, hitért tett áldozathozatalára a figyelmet, hogy ennek üzenetét ismertté és népszerűvé tegyük, mert meggyőződésünk, hogy élete, bátorsága és ön-
feláldozása 100 év elteltével ma is iránymutatást jelent számunkra. Fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb körben, a felnőttek, de az ifjúság körében is népszerűsítsük személyiségét. Ezért kezdtünk el három évvel ezelőtt Kucsera Ferenc városi számháborút szervezni, életét a fiataloknak is érthető nyelven, képregény formájában megrajzoltattuk és rendezvényeinken szórjuk, halálának évfordulóján katonazenekari kísérettel vonultunk a városban a Kucsera-kereszthez, amihez nagyon sokan csatlakoztak. Az idei Kucsera Ferenc városi emlékévhez számtalan programmal csatlakoztunk, például tavasszal meghirdettük „Az én hősöm” rajzkiállítást, mert arra voltunk kíváncsiak, hogy kik a gyermekeink hősei ma. A résztvevők Kucsera Ferenc emlékéves képregényt, pólót és tornazsákot kaptak. Ősszel irodalmi pályázattal készülünk a gimnazisták számára, így szólítva meg az serdülő és fiatal felnőtt korosztályt.

• A Kucsera Emléknapra kiállítást szerveztetek a Duna korzóra Krizbai Gergely Krizbo szentendrei grafikus alkotásaiból. Ő rajzolta korábban a képregényt is. Miért tartjátok fontosnak, hogy a művészet nyelvén szólítsátok meg a fiatalokat?
A művészet, ezen belül a képregény a képi ábrázolás és a lényegre törő történetelbeszélés miatt nagyszerű eszköz, hogy a fiatalabb generáció figyelmét felkeltsük Kucsera Ferenc üzenetére, arra, hogy másokért, a közösségért tenni jó, és ez Istentől kapott kötelességünk. A képregényből szabadtéri vándorkiállítás készült, mely július végéig tekinthető meg a Duna korzón, ezután havonta új helyszínre kerül: a szentendrei piacra, a Templomdombra, a Móricz Zsigmond Gimnázium elé, a Püspökmajor-lakótelepre, valamint a Városháza elé. Emellett készül egy animációs film is, melyet szintén Krizbo rajzolt, zenéjét a nemzetközileg elismert szentendrei zeneszerző, Pacsai Attila szerzi, hamarosan megjelenik és elérhető lesz minden érdeklődő számára.

• Mi lesz az Egyesület legközelebbi Kucsera-programja?
Folytatva a hagyományt, Kucsera Ferenc születésnapja alkalmából, szeptember 21-ére idén újra meghirdetjük a nagy városi számháborút a 10 év fölötti gyermekeknek és felnőtteknek, melyen a játék öröme és az ajándékok mellett hasznos információkat sajátíthatnak el a város történelmével, értékteremtő hősével, példaképével, Kucsera Ferenccel kapcsolatban. Az interaktív közösségi játékra – az elmúlt évekhez hasonlóan – közel 500 szentendrei és környékbeli fiatalt várunk, reméljük, a lévaiak is csatlakozni tudnak majd. A lévai származású Kucsera Ferenc nemes és kötelező feladatként állítja elénk a határontúli magyarsággal történő kapcsolattartást és felelősségvállalást, melyet kiemelt feladatunknak tekintünk.