– Gyerekkorom óta kötődöm a Bükköshöz, hiszen Izbégen nőttem fel – meséli Dukay Igor. – Így természetes volt, hogy amikor természetvédelmi mérnökként lehetőségem nyílt bekapcsolódni a doktori iskola munkájába, kedvenc patakomat választottam kutatási témának. Témavezetőm, Malatinszky Ákos is Szentendrén él egy ideje, így a szakmai érdeklődés mellett mindketten magánemberként is kapcsolódunk ehhez a területhez. Ráadásul számomra már szakmailag sem volt teljesen ismeretlen a patak története, hiszen 2006-ban alakítottuk ki a Bükkös-tanösvényt, aminek előkészítése során 2004 és 2006 között rengeteg izgalmas tájtörténeti és élővilág-kutatást végeztünk.
A tanulmány nagyban támaszkodhatott a korábbi kutatás eredményei mellett a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban fellelhető helytörténeti anyagokra is. Ezen kívül rendkívül hasznos forrásnak bizonyultak az 1700-as évekig visszanyúló katonai és kataszteri térképek, valamint a különböző, a XX. és XXI. századból származó légi felvételek, fényképek, illetve az utóbbi évtizedekből származó műholdfelvételek is. A tudományos kutatómunkát természetesen rengeteg terepmunka és saját megfigyelés is kiegészítette.
A Bükkös-patak hossza a dobogókői forrástól a dunai torkolatig nagyjából tizennyolc kilométer, aminek hozzávetőleg a harmada esik Szentendre közigazgatási területére. Természeti, kulturális és társadalmi értéke is igen jelentős. A tanulmányban a patakot kilenc különböző szakaszra bontva mutatják be a szerzők, egy kétszázötvenhét éves periódus időben pontszerű változásait nyomon követve. A szakaszhatárok megállapítását elsősorban táji és műszaki szempontok határozták meg. Az egyik jelentős szakaszhatár a Sikárosi rétnél húzódik, innen fölfelé a szakemberek feltételezése szerint nem, vagy alig történt emberi beavatkozás, lefelé viszont, a város felé közeledve egyre több. A szorosan vett belvárosi szakasz a 11-es úttól a Duna-korzóig pedig erősen magán viseli az emberi beavatkozás következményeit, hiszen a burkolt medret kisebb-nagyobb rendszerességgel kotorják, évente többször kaszálják.
– Fontos látnunk, hogy az emberi jelenlét és tevékenység a természetre nézve rombolással jár, hiszen például az erdőirtás, a legelők, kertek kialakítása, a meder árvízvédelmi okokból végzett szabályozása, mind árt a természetes vegetációnak, a mederlakó élőlényeknek, továbbá a táj értékét is jelentősen megváltoztatják – mondja Dukay Igor. – Ugyanakkor mi emberek vagyunk azok is, akik aktívan tenni tudunk a természet védelméért és helyreállításáért. Önmagában az is segítség, ha nem ártunk tovább, hiszen nagyon jól megfigyelhető, hogy a patak és a környezete idővel bizonyos mértékben képes helyre állítani önmagát, ha hagyjuk. Erre a regenerálódási folyamatra, összefüggéseire szerettünk volna rávilágítani a kutatás során. Kétszáz évvel ezelőtt például a patak nagyrészén kiirtották a fás vegetációt, elsősorban legelőként hasznosítva a területet, majd ahogy megváltozott a helyiek életformája, magától is elkezdett visszaállni a természetes élővilág. A patak menti sávba visszatelepült az erdő, de természetesen a vízgyűjtő nagyfokú erdősültsége már célirányos emberi tevékenység eredménye. A városi szakaszon spontán módon létrejött erdősáv jellege esetenként távol van annak eredeti gazdagságától, de a regenerálódás kétségtelenül azonnal elindul, ha hagyjuk, sőt, további fajok is betelepülhetnek a megkímélt területre. Az itteni természetes folyamatok és az arra ható emberi tevékenység jobb megismerésével irányítani, segíteni is tudjuk azt. A terület kezelése és helyreállítása szempontjából ez igen fontos.
A szerzők reménye szerint kutatásuk – annak tudományos hasznossága mellett – nemcsak a döntéshozók, hanem a lakosság számára is sok gyakorlati érdekességgel és tanulsággal szolgál. A szerzőpáros tanulmánya önmagában a tájról, rólunk emberekről is szóló „történet”. Mindemellett azt is segíti láttatni, hogy a természetes folyamatok támogatásában a lakosság szemléletváltása, szerepvállalása is elengedhetetlen. Óriási szükség van arra, hogy mindannyian, akik valahogyan kapcsolatba kerülünk a Bükkös-patakkal és környezetével (és egyáltalán, a természettel) aktívabban és bölcsebben tegyük mindezt.
– Nagyjából a tanösvény létrehozásának idején, valamikor a kétezres évek elején, az akkor már hagyományos, civil és önkormányzati égerültetések kiegészítéseképpen indítottunk egy akciót a városi szakasz növényvilágának gazdagítására – meséli Dukay Igor. – Ekkor a patakparti égerliget társuláshoz tartozó hat-nyolc cserjefaj kb. kilencven példányát ültettük el a patak városi szakaszán, az önkormányzat és a lakosság segítségével. Nagyon fontos, a biodiverzitás növelése növényültetéssel, azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a patak mellé oda való növényfajokat ültessünk, ugyanis nem minden honos növényfaj érzi itt jól magát, a tájidegen fajok kiültetése pedig kifejezetten tilos. Azt javasoljuk, hogy minden esetben az önkormányzattal előzetesen egyeztessék a fa- és cserjeültetést! Sajnos már így is nagy számban vannak jelen kiültetett és spontán betelepült nem honos fajok. A cél az eredeti életközösség, de legalább ahhoz legközelebbi állapotú fás élőhely helyreállítása, melyet egy jó döntéssel bárki segíteni tud (egy rossz döntéssel pedig akadályozni képes azt). Az elszaporódó tájidegen növényfajok visszaszorítása sokszor nagyon nehéz, de mindenképpen plusz munkát jelent, és hátráltatja a honos fajok térnyerését.
A Bükkös mellett például a leggyakoribb fa az enyves éger, de ebből nem következik, hogy bármilyen égerfajta jó helyen lenne itt: bizonyos nemesített fajták akár károsak is lehetnek az ökológiai egyensúlyra. Ahogy tájidegen például az akác, egyes tölgyfajok és a cédrus is, hogy csak a legismertebbeket említsem. Ugyanakkor a természetes vegetáció része az enyves égeren kívül a patak névadója, jóval feljebb a bükk, valamint a nyárfa, a magas kőris és rengeteg különböző cserjefaj is. Összességében tehát azt javasoljuk, hogy aki azt fontolgatja, hogy bekapcsolódik az élőhely helyreállításába, mindenképpen kérjen tanácsot szakemberektől, hogy a belefektetett energia jól hasznosulhasson.
A tanulmány elsősorban a növényzet tájtörténeti léptékű vizsgálatáról szólt ugyan, de a kutatók a patakhoz kapcsolódó állatvilágot is vizsgálták, elsősorban a vízben élő állatokat. Közülük említésre méltó az úgynevezett kövi rák, ami nagyon ritka, védett faj. Mivel leginkább a hűvös, szennyeződésmentes szakaszokat kedveli, ma már inkább a patak város feletti szakaszán találkozhatunk vele, de időnként egy-egy példánya megjelenik a patakmeder városi részén is, tehát érdemes akár egy patakparti séta közben is lesni, hátha pont szembejön. A szerzők felhívják a figyelmet arra is, hogy a városi szakaszon a patakot érő lakossági szennyezések végleges kizárása már nagyon időszerű és fontos lenne.
Az előző generáció tagjai (a tanulmányban többek között Deim Pál festőművész személyes közlése is szerepel hivatkozásként) még emlékeznek arra, hogy korábban a Dunából kifejezetten nagy számban jártak fel a patakba ívni a halak. Ez ma is előfordul, de jóval kisebb mértékben, s ahogy a rákokat, úgy az ívási időszakban megjelenő „vendég” halakat is csak az igazán éles szeműek tudják észrevenni a városi patakmederben. Viszont a Bükkös állatvilágának legkülönlegesebb tagja viszonylag gyakran megcsodálható. A kárpáti márna, ahogy a neve is mutatja, kizárólag a Kárpát-medence patakjaiban él, és ezen belül Szentendre a nagyon kis számú „városi” lakóhelyei közé tartozik. Fokozottan védett faj. Dukay Igor szerint erre, és egyáltalán a Bükkös élővilágának teljes gazdagságára méltán lehet büszke a város.
A szerzők erősen bíznak abban, hogy eredményeik hozzájárulhatnak az időközben a helyi önkormányzatnál is céllá vált élőhelyrekonstrukció megtervezéséhez és megvalósításához, valamint a természeti ökoszisztéma és a vízhálózat egészét magában foglaló, ún. kék és zöld infrastruktúra-hálózat működésének megismeréséhez és megvalósításához. Ez utóbbira azért is lenne nagy szükség, mert ahogy azt a tanulmány végén a kutatók hangsúlyozzák: a spontán megjelenő és növekedésnek induló fák tartós fennmaradását a belvárosi szakaszon a fenntartási munkák (kotrás, kaszálás) hosszú távon gyakorlatilag megakadályozzák. Ezen kívül szintén nehezíti a növényvilág regenerálódását, hogy a városi környezetben kevesebb tér áll rendelkezésre a fák növekedéséhez, mivel a rengeteg épület, valamint az utak és a közművek jelentősen korlátozzák a lehetőségeket. Ráadásul a megszokott, sok esetben jogszabályban is rögzített, „rendezett” városkép is legtöbbször ellentétes az ökológiai szempontokkal, és a fák által ingyen nyújtott, ún. ökoszisztéma szolgáltatásokat (pl. árnyékolás, városi hősziget csökkentése) sem engedi kibontakozni.
– Összességében a kutatásaink bizakodásra adnak okot, én legalábbis nem vagyok borúlátó, különösen, hogy lesz mód a gyakorlatba átültetni a kutatási eredményeket – mondja végezetül a szakember. – A Bükkös teljes hosszáról, beleértve a városhoz tartozó területet is, elmondható, hogy volt már sokkal rosszabb állapotban is, mint napjainkban. Persze pontosan látjuk, mekkora kárt tud okozni az ökoszisztéma érzékeny egyensúlyában az ember, de látjuk azt is, mennyire szépen helyre is tud állni mindez, ha van rá szándék és lehetőség. Óriási, de gyönyörű felelősség ez! Természetvédelmi mérnökként és lelkes lokálpatriótaként is azt gondolom, hogy együtt képesek vagyunk, képesek leszünk megőrizni és óvni ezt a csodát, amivel a mindennapjainkban együtt élhetünk.
Karlócai Bea
Fotók: Isza Ferenc
