Ugrás a tartalomhoz

Új szívvel a régi életbe

Lilla történetével a Facebookon találkoztunk. Skrobár Róbert, a Szentendre VSE elnöke 2021. május 17-én adott hírt arról, hogy korábbi növendéke, a tizenegy éves Haszmann Lilla új szívet kapott, és hazatért Szentendrére. A kislány édesanyjának anyagi tartalékát az elmúlt hónapok megtépázták, ezért aki csak tud, segítsen. Róberten keresztül lapunk is elérte Lilla édesanyját, Csörgő Brigittát, aki igent mondott arra, hogy elmeséljék a történetüket.

Pannóniatelep, 2021. május 21., péntek. Az elmúlt napok sűrű esőzései mintha tudnák, most illik egy kis szünetet tartani, különben nem tudunk Lillával beszélni, aki kizárólag szabad levegőn, maszkban és a kellő távolságot betartva találkozhat az édesanyján kívül bárkivel. A nap ragyogóan süt, Brigi és Lilla kint várnak ránk a kertjükben. Addig próbálkozunk kényelembe helyezni magunkat, míg meg nem találjuk azt az ideális helyzetet, ahol Lilla árnyékban van, pár méter van közöttünk, de azért még jól halljuk egymást. 

– Mi történt? – kérdezem a kislányt. 

Hétfőn érkeztem haza. Szívkórházban voltam, kétszer műtöttek és végül új szívet kaptam. Korábban minden nap többször hánytam, és nem tudtuk, hogy mi bajom van. Ez két héten át tartott, egész nap csak aludtam, nem akartam enni, fájt a hasam. Anya végül elvitt a Heim Pál Gyermekkórházba, de onnan hamar átkerültem a szívkórházba. Amikor először megműtöttek, egy táskát kaptam, ami a műszív volt, de ez nem segített és azt mondták új szívre van szükségem. Anya mindennap bent volt velem és az orvosok is nagyon kedvesek voltak. A legrosszabb az volt, amikor tapaszt cseréltek, meg persze a nagy műtét. A legjobb viszont az, hogy meggyógyultam. Furcsa volt hazajönni. Itthon vigyáznom kell, hogy ne menjek közel a macskához, maszkot és legtöbbször kesztyűt is kell hordanom. Leginkább sétálok, telefonozok, meg fényképezek. Legjobban a virágokat és magamat szeretem fotózni. Fél évig biztosan nem mehetek még suliba, de tartom a kapcsolatot a barátaimmal, akik nagyon szorítottak nekem.

Miután elhessegette Lilla lába alól a kis fekete cicát, az édesanya elmeséli, hogy a kislánynál tavaly december 31-én vírusfertőzés okozta szívizomgyulladást állapítottak meg. Először gyógyszerrel próbálták kezelni, amit viszont nem tudtak elhagyni, mert olyankor Lilla állapota rosszabbra fordult. Január 30-án volt az első műtét, melynek során műszívet kapott, de amikor többszöri próbálkozás után sem sikerült felvenni az infúzión keresztül adagolt gyógyszereket, közölték, nincs más megoldás, mint a transzplantáció, addig szó sem lehet arról, hogy hazaengedjék. S hogy erre mikor kerülhet sor, senki sem tudta. Azt mondták, lehet, hogy egy nap, de lehet, hogy hónapok.

– Én mindennap bent voltam vele, reggel mentem, este jöttem – folytatja Brigi. – Naivan azt hittem, számíthatok majd táppénzre, de összesen tizennégy napot utalt a TB, mert mint kiderült, a többit már felhasználtam. Azt tanácsolták, nem igazán biztatva, hogy adjak be méltányossági kérelmet. Még nem töltöttem ki a papírokat, de mindenképp megpróbálom. Már csak azért is, mert jelen pillanatban még szó sincs arról, hogy mikor tudok visszamenni dolgozni.

Lázár Zsófia grafikája, melynek megvásárlásával Lilla felépülését támogathatja

Annyi biztos, hogy Lilla három hónapig sehová sem mehet, kizárólag a saját házukban tartózkodhat, a szobájában steril körülményeket kellett teremteni, mindennap fertőtleníteni kell. Így gyakorlatilag a szomszédban élő nagymama sem tudja átvállalni a kislány napközbeni felügyeletét. Mikor megkérdezem Brigitől, mi volt az a pillanat, amikor a kilátástalan kórházi napokban meglátta a fényt az alagút végén, azt mondta az, amikor szóltak, hogy ébressze Lillát, mert van donor. 

Nagy hős a Lillus! – teszi hozzá. – Soha nem panaszkodott igazán. Persze egyszer-kétszer azért eltört a mécses, és voltak rossz napjai is, de úgy gondolom, hogy ez bőven belefér. Nagyon hálásak vagyunk a kórházi dolgozóknak, mert amit ott értünk tettek, az emberfeletti volt. És szeretném, ha megírnád, Skrobár Robinak is köszönjük a felhívását, és az elmúlt napokban kapott anyagi támogatásokat!

Lilla és Brigi összesen százharminckilenc napot töltöttek a kórházban, most pedig három hónap áll előttük, hogy az orvosok beállítsák a gyógyszereket, és ezzel egy újabb lépést tegyenek a korábbi életük visszanyerése felé.

Ha úgy érzi, támogatni szeretné Lillát és édesanyját abban, hogy az előttük álló hónapokban az anyagiak miatt ne kelljen aggódniuk, megteheti Csörgő Brigitta 12020005-00649000-00100004 számlaszámára történő utalással, avagy a Szentendre és Vidéke munkatársának, Lázár Zsófia ‘Szívvirág’ című grafikájának megvásárlásával. A grafika, amelynek születését Lilla felépülésébe vetett hitünk inspirálta, limitált számú (100 példány) digitális reprodukció formájában elérhető a Tourinform Iroda (Dumtsa Jenő utca 22. szám) üzletében. A felajánlásokat adomány formájában készpénzben (5000 forintos minimál áron) tudjuk fogadni, a bevétel teljes összege a családhoz kerül.

 

Gálfi Sarolta

Fotó: Bellai László

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021/9. számában.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Érvényesek az okmányai? című bejegyzéshez

Érvényesek az okmányai?

A 2024. évi választások miatt kiemelt jelentőségű, hogy a választópolgárok okmányain érvényes adatok szerepeljenek