2021. 04. 10.

szombat

SZENTENDRE időjárás

Tiltakoznak az önkormányzatok az újabb elvonás miatt

2020. december 24., 11:07

Orbán Viktor miniszterelnök december 19-én jelentette be, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. A kormány indoklása szerint ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, és ők a legsérülékenyebbek a járvány idején. A döntést az önkormányzati szféra több szereplője is élesen bírálta.

„A magyar miniszterelnök a bajba jutottak megsegítése helyett kivégzi a magyar önkormányzatokat. Az iparűzési adó megfelezésének semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, annak csakis a Fidesz hatalmi politikájához van köze – hangsúlyozza a Szabad Városok Szövetsége tiltakozó nyilatkozatában. – Ebből a bevételből az önkormányzatok szerte az országban a mindenkinek járó közszolgáltatásokat biztosítják, a helyi tömegközlekedést, a szemétszállítást, utak karbantartását, közvilágítást, zöldfelületek kezelését, ebből fizetnek szociális támogatások, finanszíroznak színházakat, kulturális és sporttevékenységet. Ezen feladatok ellátása a miniszterelnök döntése miatt veszélybe került. A 25 ezer főnél nagyobb településeknek ígért kompenzációt Orbán Viktor kénye-kedve szerint, politikai alapon fogja osztani a kormány.”

Szentendre önkormányzata is csatlakozott a kezdeményezéshez, ennek jeléül december 23-án este héttől elsötétült a Városháza, a Fő tér, és a 11-es út díszkivilágítása.

„A magyar önkormányzatiság kivégzését, számos magyar település elkerülhetetlen csődjét eredményezheti Orbán Viktor mindenféle érdemi egyeztetés nélkül tett bejelentése az iparűzési adó megfelezéséről. Ennek a bejelentésnek vajmi kevés köze a gazdasági válsághoz, sokkal több köze lehet a kormány hatalmi érdekeihez. Ez nem felelős kormányzás, ez vagdalkozás. Mérhetetlenül visszataszítónak tartjuk, hogy a magyarok ezreinek halálát okozó koronavírus-járványt használja ki a miniszterelnök arra, hogy leszámoljon a nem fideszes vezetésű önkormányzatokkal” – tette közzé álláspontját a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, az önkormányzatok támogatását és kompenzálását szolgáló tiszta, politikai szempontól mentes rendszert követelve.

A Megyei Jogú Városok Szövetségében ugyanakkor – olvasható a 168 Óra cikkében – súlyos belső konfliktushoz vezetett a kormány döntésének értékelése. Szita Károly elnök, Kaposvár fideszes polgármestere ugyanis „az érintett polgármesterekkel folytatott egyeztetés nélkül, de az ő nevükben adott ki a kormány politikai céljaival egyetértő, az önkormányzatok kivéreztetését célzó döntést támogató nyilatkozatot” –írta a pécsi polgármester Facebook-oldalán. Péterffy Attila felszólította Szita Károlyt, hogy a jövőben szakmai alapon képviselje a szövetséget, és „tartózkodjon a szervezet egésze nevében tett, politikai alapú nyilatkozatoktól”. A huszonháromból kilenc városvezető egyáltalán nem ért egyet sem a döntéssel, sem a nyilatkozattal, ezért fontolóra veszik a kilépést a szövetségből.

Hogy milyen súlyos hatással voltak a kormányzati intézkedések Szentendre költségvetésére, arról a Szentendre.hu-n részletes összefoglalót közölt a városvezetés: e szerint 2020 első három negyedévében az önkormányzat mintegy 620 M Ft-tal kevesebből gazdálkodhatott, mint tavaly ilyenkor.

(Borítóképünk forrása: Szabad Városok Szövetsége / Facebook)