Ugrás a tartalomhoz
Kiemelt kép a Író olvasó találkozó című eseményhez

Író olvasó találkozó

Időpont: 2023. 07. 31. 18:00 - 2023. 07. 31. 21:00

Helyszín: Dorothea Bistro&Cafe

Esemény linkje

Mentés a naptárba
Kedves vendégeink! ❤️
Jöjjenek el egy beszélgetésre
Tasnádi Istvánnal
József Attila- és Balázs Béla-díjas költő, író, forgatókönyvíró, rendező. Saját magáról a következőket írja a honlapján:
„1970-ben születtem Budapesten, azon belül Angyalföldön, egy tízemeletes panelházban. Nem akartam megtanulni írni és olvasni, mert azt gondoltam, hogy egy vátesz költő számára az felesleges…
…Zsenitudatomtól az 1990-es évek elején vettem fájdalmas búcsút, amikor megjelent első verseskötetem, és azt kellett tapasztalnom, hogy nem fordul ki tőle sarkaiból a világ. Egy különösen eseménytelen könyvheti dedikálás után vérig sértve megfogadtam, hogy nem írok több verset, hisz úgysem olvassák. Inkább színházzal kezdtem foglalkozni abban reménykedve, hogy a színpadi szövegek talán könnyebben eljutnak az emberekhez. Nem kellett csalódnom, úgyhogy azóta is főleg színházaknak dolgozom.”
És valóban első, és mindeddig egyetlen verseskötete 1993-ban jelent meg Walter Egon válogatott búcsúlevelei címen.
Színházi munkássága viszont rendkívül sikeres:
A Bárka Színház alapítója, dramaturgja, majd a Krétakör Színház drámaírója lett. 2009-től színházi rendezőként is tevékenykedik. Ezt a kört még bővíteni is lehet: 2019-ben színháztörténetből doktori fokozatot szerzett, sőt, évek óta dramaturgiát tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen is.
Több mint 30 színpadi műve közül néhány különösen ismert és sikeres darab: a Közellenség (amelyik egy Kolhaas Mihály-történet átdolgozása), a Finito (amelyet az Örkény Színház évekig nagy sikerrel játszott). A Hazámhazám és a Feketeország című művei a Krétakör nagysikerű előadásai voltak, de klasszikus témákat is előszeretettel ír át mai környezetbe mint például a Fédra Fitness vagy a Cyber Cyrano.
Jó ideje készít mese- és bábdarabokat is, mint például a Farkas és Piroska, a Bolond mese, a Hapcikirály vagy a Rozi az égen.
Gyerek és ifjúsági regényei szintén nagy sikert arattak: a Kőmajmok háza és az Időfutár népszerűsége a Harry Potter-történetekével vetekszik. Az Időfutár, melyet Gyimesi Dórával és Jeli Viktóriával közösen írt, rádiójátékként indult, majd 2013-tól kezdve egy hat részes regényfolyammá duzzadt.
2016-ban filmrendezőként is debütált: a Memo című filmje több díjat is nyert különböző fesztiválokon.
Tévésorozatok forgatókönyírójaként nevéhez kötődik az Aranyélet és a Terápia is.
Tasnádi István mindezek mellett kitűnő családapa és jóbarát!