2021. 04. 10.

szombat

SZENTENDRE időjárás

Nem elég 45 percig nagyszerűnek lenni – Interjú Kerezsi Csaba iskolaigazgatóval

2021. március 11., 13:51

A Váci Tankerületi Központ 2020 decemberében „Az év intézményvezetője” díjjal jutalmazott három olyan iskolaigazgatót, aki a köznevelés területén kiemelkedő szakmai munkát nyújtott. Az egyik díjazott Kerezsi Csaba, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium vezetője. Vele beszélgettünk.

Diplomáit 1994 és 2002 között szerezte az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetében és Karán, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Pedagógus szakvizsgái alapján közoktatás-vezető, érettségivizsga-elnök és emelt szintű tantárgyi bizottsági elnök magyar és történelem tantárgyakból. A 2014. évi pedagógusminősítések során mesterpedagógusi minősítést szerzett, azóta pedagógusminősítéseken és pedagógiai–szakmai ellenőrzéseken vesz részt az Oktatási Hivatal által kirendelt szakértőként. Egykori „móriczos” diákként 1995-ben lett a gimnázium tanára, 2007 nyara óta pedig a gimnázium igazgatója.

Meglepte ez az elismerés?

Igen, mert egészen nagy a Váci Tankerület intézményeinek és tagintézményeinek száma. Egyébként abban bízom, hogy csak közvetve szól a személyemnek – aminek nagyon örülök –, és azt az eredményeinkkel érdemeltük ki, amelyek mögött évek közös munkája áll. 2007 óta vagyok igazgató, de csupán néhány éve érzem azt, hogy a próbálkozásaink kezdenek beérni. Ezeknek a sikerét pedig alapvetően nem a tankerület megítélése adja, hanem az, hogy mennyien szeretnének nálunk tanulni. Ebben pedig egyértelmű a pozitív elmozdulás.

A számok is ezt mutatják?

Igen, de természetesen ezt is a helyén kell kezelni, és nem megfeledkezni arról, hogy jelen pillanatban környékünkön igen kedvező demográfiai helyzet van. Persze ez csak egyik eleme a történetnek, hiszen élni is kell tudni a lehetőségekkel. Mindenesetre a számok – a felvételizők létszáma, a tanulóink eredményeinek százalékai – egyértelműen a sikerünket igazolják.

 

Az imént azt mondta, a „próbálkozásaink kezdenek beérni”. Mik voltak ezek?

Röviden egy „jól működő iskola”, de ez így önmagában túl általános megfogalmazás. A célom a szervezeti kultúra megreformálása volt, az, hogy egy együttműködő, egymás munkájára építő közösség jöjjön itt létre. Azt gondolom, jelen pillanatban mindennek ez az alapja – a nagy, egyéni teljesítmények kora háttérbe szorulni látszik. Vagyis első lépésben arról kellett „meggyőzni” a kollégákat, hogy nem elég 45 percig nagyszerűnek lenni a gyerekek között, mert ettől önmagában egy iskola bár nem lesz rosszabb, de jobb sem. Mindez azonban szabályzatok, házirendek írásával nem változtatható meg… 

Milyen nehézségekkel nézett szembe?

A jó szervezetfejlesztés mindig személyes motivációs eszközökre kell építsen. A közalkalmazottak helyzete ráadásul olyan, hogy anyagi jutalmazásra egyszerűen nincs lehetőség. Vagyis más eszközt kellett találni… Olyan célokat fogalmaztam meg, amelyeket közösen, egymással összefogva lehetett csak megvalósítani. Ennek egyik eredménye például ma a Tandem tagozat, amelynek a tervezésében 10-15 ember – pszichológustól a pedagógusig – vett részt folyamatosan egy éven keresztül. Idén már érettségizik az első ilyen osztály.

 

Mi ennek a tagozatnak a története?

Mi itt a Móricz Zsigmond Gimnáziumban abban hiszünk, hogy nem a versengésé, hanem az együttműködésé a jövő. Szerettünk volna egy olyan képzési rendet, amely a jelenlegi köznevelési rendszerben elmegy a falig, de azt nem töri át. Szakít a hagyományos, nagy tudást átadni szándékozó tanár, illetve a tudást, mint szivacs beszívó gyerek szerepeivel. Persze volt olyan elképzelésünk, ami nem vált be, de engedtük, hogy ez a képzés az indulást követően is alakuljon, és a gyerekek is formálták menetközben az eredeti elképzeléseinket. Ma már bátran ki merjük jelenteni, hogy egy alapvetően jól működő rendszert hoztunk létre, amelyre egyre nagyobb az igény is. 

Milyen típusú gyerekeknek való ez a tagozat?

Olyan gyerekek (illetve szülők, családok) lebegtek a szemeink előtt, akik valamilyen oknál fogva az alternatív pedagógiai módszereket nem preferálják, de a jelenlegi köznevelési rendszerben is látnak korlátokat. Azokon a gyerekeken, akik nagyon jól vették a korai akadályokat, jól érezték magukat a hagyományos iskolarendszerben, szeretik a kiszámíthatóságot és önállóan képesek ellátni a feladataikat, nem biztos, hogy sokat segít a Tandem. Azokon viszont igen, akik a 45 percet nem szeretik csak passzív befogadóként végigülni, szeretik más oldalról megközelíteni a dolgokat, akiket jobban érdekel a „miért történt”, mint a „mi történt”. Céljaikhoz el tudják fogadni a tanári segítséget és szeretnek együttdolgozni másokkal. 

Ezt fejezi ki a Tandem név?

Igen, hiszen akár a biciklire, akár az ejtőernyőugrásra gondolunk, mindkettőben erősen jelen van az együttműködés. A hagyományos rendszerben a tanár sokszor úgy indul órára, mintha háborúba menne. Ez azonban egy eleve bukásra ítélt történet. A névvel azt is szeretnénk üzenni, hogy „Fogadjuk el egymást!”.

A másik nagy eredmény, ami a vezetése alatt jött létre a Móriczban az az Öveges labor.

Ez egy „most vagy soha” lehetőség volt, ugyanis olyan évek után, amikor még néha az áramellátás is gondot jelentett, ez a pályázat egyben esélyt adott az infrastrukturális fejlesztésre is. A térségből tíz általános iskola csatlakozott a programhoz, vagyis ők rendszeresen látogathatják természettudományos óráikon az itt kiépült labort. Számunkra pedig azzal a további előnnyel jár, hogy a reál tagozatunk színvonalát emeli.

Ön viszont magyar-történelem szakos tanár. Hisz abban, hogy az ember alkata eleve meghatározza őt a humán, vagy reál érdeklődésre?

Én véletlenül lettem magyar és történelem szakos tanár. A pedagógus pálya mindig is vonzott, szívem szerint történelem-földrajz szakra mentem volna, de akkor nem volt ilyen. Mindenesetre nagyon jó, hogy így alakult. Csak részben hiszek abban, hogy eleve el lenne rendelve, ki milyen alkat – azt gondolom, egy bizonyos szintig mindenkit el lehet vinni, és az érdeklődését mindenkinek fel lehet kelteni. Ugyanakkor – és ebben lehet, hogy nincs igazam – az én tapasztalatom az, hogy ha a reál tudományokat nagyon magas szinten szeretnénk művelni, ahhoz kell valami plusz, ami már a születéskor eldől.

 

Igazgatóként is tanít?

Osztályom nincs, óráim viszont vannak, amelyek az iskola vezetése mellett számomra felüdülést jelentenek. 

Mik a jövőbeli tervei?

Az a tény, hogy éppen jó a helyzetünk, egyben nagy feladat elé is állít bennünket. Meg kell erősíteni a pozíciónkat, hogy amikor majd a demográfiai helyzet nem lesz ennyire kedvező se mondhassa azt senki a Móriczról, hogy „egyszer valamikor jó volt ez a gimnázium”… Vannak a képzési rendszert érintő átalakítási terveink is, de ezekről még korai lenne beszélnem.

Ön szerint milyen az ideális gimnázium 2021-ben?

Egyrészt megadja azt a tudást, ami egy jól sikerült érettségihez szükséges. Erre szerintem sok intézmény képes. Másrészt azonban egy olyan mentalitást is segít kialakítani a gyerekekben, hogy tudják, a céljaikért keményen meg kell dolgozniuk, munkájukban a legjobbra kell törekedniük. Ez nem könnyű feladat mostani világunkban, ahol azt szeretjük, ha életünk minden pillanata jó és kellemes, és mindeközben már nem csak a focihoz ért mindenki, hanem bármely tudományhoz hozzászól bárki bármely pillanatban. Jó lenne, ha a gimnázium meg tudná a gyerekeket tanítani a tudás és az erőfeszítés tiszteletére, a nem másokon keresztülgázoló önérvényesítésre, illetve arra ösztönözné őket, hogy a jelenükről és jövőjükről is felelősen gondolkodó polgárok legyenek.

 

Gálfi Sarolta

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021./3. számában.