Ugrás a tartalomhoz

A győzelem után jön a neheze

Városrészek rovatunkban mostantól sorozatot indítunk, amelyben bemutatjuk Szentendre megválasztott önkormányzati képviselőit. Elsőként Helyes Imrét, a 6. számú választókerület képviselőjét kérdeztük eddigi tapasztalatairól és jövőbeli terveiről.

Négy hónap telt el az önkormányzati választás óta. Milyen ügyekkel keresik meg a győzelme óta a kerületében a választópolgárok?

Míg a kampány során elsősorban a város nagy ügyei jöttek elő, a választás után már értelemszerűen a helyi specifikus kérdések merültek föl. Ugyanakkor nincs új a Nap alatt: továbbra is a közlekedés, a parkolás és az útfelújítások problémái foglalkoztatják leginkább az embereket. Ez a kerület nincs annyira rossz helyzetben, itt voltak korábban is járda- és útfelújítások. De annak ellenére, hogy a város központjához közel lakunk, még mindig van 10-12 olyan utca, amely nincs leaszfaltozva.

Személyesen keresik meg vagy inkább e-mailben, telefonon?

Is-is. A kampányban is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minél több választópolgárral legyen személyes kapcsolatunk, a kampánykiadványainkban is mindig jeleztük az elérhetőségemet. Most pedig a város hivatalos internetes oldalán is olvasható az e-mail címem és a telefonszámom. Persze megszólítanak az utcán járva is sokan, és sokan telefonálnak. De ha olyan jellegű az ügy, jobban szeretem a személyes találkozást, ezért általában én keresem fel a választópolgárt a jelentkezése után. Ez egy adottság, ez ugyanis akkora kerület, hogy nincsenek benne bejárhatatlan távolságok.

Laknak-e olyan közismert és általában is jólinformált személyiségek a körzetében, akik összegyűjtik és eljuttatják önnek a kérdéseket és panaszokat?

Igen, vannak itt is olyan polgárok, akik a szokásosnál aktívabbak, és ez így természetes szerintem. Emellett van itt két lakótelep, a Füzesparki és a Vasvári, ahol már korábban is ismertem a lakóközösség képviselőit. Ők is segítik a munkámat. Ezen kívül van egy civil szervezet, amely a Bükkös-patak környezetének rendbetételéért alakult. Ők korábban is mindig kapcsolatban álltak az aktuális helyi képviselővel, és ezt az együttműködést én is szeretném folytatni.

Mi most a legsürgősebb teendője, illetve amit a leggyorsabban el szeretne intézni a körzetében?

Több ilyen is van. Az egyik az Íjász utca, amit évtizedekkel ezelőtt még a lakók saját erejét is felhasználva újítottak fel, de azóta itt is, ott is felbontották, így lényegében tönkrement. Ráadásul a fekvése miatt mindig megáll a közepén a csapadékvíz. Ezt végre véglegesen meg kellene oldani. A másik ilyen beruházás a Kovács László utca járdaépítésének folytatása a Lévai utcától kifelé. Itt már meg is szavaztattuk a lakókat arról, hogy melyik oldalon legyen a járda. Az érintettek fele vett részt a voksoláson, és úgy döntöttek, hogy az út jobb oldalán folytatódhat majd az építkezés.

Mivel lenne elégedett a ciklus végén? Van-e célkitűzése?

Nem tudnék egyetlenegy olyan konkrét célt kiemelni, aminek az elérése teljes mértékben elégedetté tenne. Azt látni kell ugyanis, hogy a helyi problémáink nem oldhatók meg kizárólag a körzeten belüli intézkedésekkel. Maradva példaként a közlekedésnél: azzal, hogy kitesszük még néhány helyre a behajtani tilos táblát és egyre több fekvőrendőrt helyezünk ki, még nem fogjuk megoldani a városrészek közötti közlekedési útvonalak hiányát. Ami miatt most például a Szentlászlói út és a Kovács László utca közötti kisutcák bizonyos napszakokban szinte autópályává válnak. Ez nemcsak körzeti, hanem városi probléma, és minket is érint máshol a körzetben. De akkor én már elégedett lennék, ha legalább ezek az érintett lakók azt érezhetnék, hogy csökkent az átmenő forgalom.

Mi az, amire a legbüszkébb a körzetében?

Pillanatnyilag arra vagyok büszke, hogy az egyik legnehezebb választókerületben sikerült megszereznem a választópolgárok többségének szimpátiáját és támogatását. Ebben persze szerepe volt a kampánycsapatomnak és annak a civil szervezetnek is, amelynek tagjaként már évek óta aktivizálódtam a városért. De azzal abszolút tisztában voltam, hogy a kampány volt a könnyebb, és a győzelem után jön a sokkal nehezebb feladat. Az, hogy tulajdonképpen a nap 24 órájában a választópolgárok rendelkezésére álljak.

További cikkeink a témában